Uram! Másként gondoltam én az életem.
Sosem vonzott a harcok vad porondja.
Szívemnek oly fárasztó minden küzdelem,
és nem vagyok babérok bősz bolondja.
Én nem akartam mást, csak egy kicsiny zugot,
ahol elbújhatok majd észrevétlen...
Gót ablakom alatt sudár fenyő susog,
és én tanulok, egyre, szomjan, étlen.
...
Csupán egy éjre jöttem Genfbe. S íme, itt
villámcsapásként Fárel állt utamba.
Uram, keresztülhúzod szívem terveit!
Lábadhoz hullok hát, magam megadva.
...
A harcosod leszek. Napiparancsot adj!
Időmet és magamat nem kímélem.
Tenéked áldozom az ifjúságomat
hálásan. Tudva jól, hogy ez nem érdem.
Kezedben hadd legyek a két hal s öt kenyér.
Morzsálj, tördelj, koptass, etesd e népet!
Tudom: megelégülve Téged dicsér,
s a maradékból nemzedékek élnek.
Tied vagyok. A Te szerszámod, eszközöd.
Legyek habár széttépett, árva kendő,
amit kezed a kor sebére köt -
Tudom, így gyógyul majd meg a jövendő!
Szénási Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése