Megjöttek a cigányok! – harsant a kiáltás Marosvásárhelyen a fekete március napjaiban, amikor a marosszentgyörgyi cigányok megérkeztek Vásárhelyre a magyarok támogatására. Meg is bűnhődtek érte utóbb.
Most azonban egy Budapesten lezajlott érdekes „csatáról” szeretnék írni.
Egyik nap délután a Budafoki úton fellszálltunk a buszra – éppen a Migrációs Hivatal előtti buszmegállóban. Velünk együtt nyomult fel öt arab suhanc – abból a fajtából valók, akik kiskorúnak mondják magukat, de erőszakosabbak a sok évi átlagnál.
Ezek öten felszálltak, azonnal lökdösődni kezdtek, egymás között üvöltözve, röhögve „társalogtak”, néhány fiatal nőt „letapogattak”... A buszon csend. A férfiak lesütött szemmel bámultak maguk elé, szorgalmasan kommunikáltak okostelefonjaikon, senki nem mert pisszenni sem.
Az egyik suhanc úgy döntött, kinyitja az ablakokat. Jeleztük neki – mi nők –, amúgy jelbeszéddel, hiszen nemhogy magyarul, angolul sem tudnak, hogy nem szabad, megy a klíma. Erre egyikük lehúzta a nadrágját, mintegy jelezve, hogy melege van, és röhögve körbemutogatta az utazóközönségnek meztelen ülepét. Még mindig nem avatkozott be senki.
Az Astoriánál felszállt egy beás cigány család hagyományos viseletben. A férfi nagy fekete kalapban, asszonya tíz selyemszoknyában, velük egy fiatal leány. A cigány lány gyönyörű volt, ragyogó szemű, arca mint porcelán babáé, hosszú hajfonata derekáig ért, nyakán és hajában aranypénzek csillogtak, és rajta is volt legalább öt-hat szoknya. Méltóságteljesen, csöndesen megálltak az ablak mellett.
Az arab suhancok azonnal kiszúrták őket. Egyikük odament a cigányokhoz, és elkezdett arabul hadoválni a leánynak, majd amikor az elfordult, megragadta a vállát, hogy maga felé fordítsa. Villámgyorsan történt, csak azt láttuk, hogy a nagytermetű cigány asszony keze meglendült, a következő pillanatban a suhanc akkora pofont kapott, hogy a haverjei fogták ki, különben felmosta volna orrával a buszt. Már ugrott volna neki a hatalmas asszonynak, az azonban megállt középen, tíz szoknyája fölött csipőre tett kézzel, és ráripakodott: – Mi van csávó, kell még egy? És felemelte nagy, húsos karját. A buszban olyan csend volt, hogy a klímaberendezés zűmmögése bőgésként hatott.
Az öt arab suhanc jobbnak látta a jármű túlsó végébe vonulni. Még fenyegetőzni sem mertek.
– Na azér' – nyugtázta elégedetten a cigány asszony, és védőn karolta át a fiatal leányt.
A Keletinél mind leszálltunk. Én is, az öt arab és a beások is. A suhancok vissza sem mertek nézni a nyugodtan elsétáló cigányokra.
Hát ilyen bátor férfiak ezek a migránsok. És ilyen bátrak a mieink is. És gyáva népnek nincs hazája...
Elgondolkodtam: mit nekünk határőrség... Pár száz ilyen cigány asszony kellene a déli határra a randalírozó, kerteket kifosztó, követelőző migránsok ellen... Lehet, hogy még haza is zavarnák őket...
A nem mindennapi jeleneten ma is elmosolyodom, ha eszembe jut. És ismét hallom a kiáltást: „Ne féljetek, magyarok!”
Réthy Emese - Nyugati Jelen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése