Kádár Rita Borbála, 6 éves from RMDSZ Arad megye on Vimeo.

Egyedüli reményem - 276. Református Ének

Megható történet a valódi karácsonyról

Sokan megosztották a következő, szívmelengető karácsonyi történetet, nem véletlenül: olyan erő van benne, amelyre vágyakozunk a sok felszínes csillogás helyett. Hargitay Judit újságíró sorait szemlézzük nektek. 

Tizenöt éves lehettem, amikor átéltem életem legmegrázóbb karácsonyát. A 84 éves dédnagymamám (nagymamám édesanyja) haldoklott, és az egész család lement a faluba, hogy velük legyünk szenteste. Fel sem merült, hogy az ünnepet a kényelmes, kecskeméti lakásunkban töltsük, és a dédnagyit kórházba vigyük az utolsó napjaira. Mi, a család mentünk le hozzá.

Nagy, hófödte december volt, a nagyszüleim házában fel volt díszítve egy arasznyi fenyőfa. Meghallgattuk lemezről a Csendes éjt (mindig azt hallgatjuk gyertyagyújtáskor), aztán együtt átmentünk egy utcával arrébb, a dédi házába. A dédi egy hatalmas, rózsaszín dunyha alatt feküdt. Az éjjeliszekrényén egy szaloncukorral díszített fenyőág és egy szál gyertya állt, a félhomályos szoba sarkában, egy fotelben ült az orvos.

Akkor már csak órák voltak hátra dédi életéből.

Amikor beléptünk a szobába, a haldokló, aszott kis öregasszony látványa olyan ijesztő volt, hogy apám ösztönösen magához húzott, és a kezével eltakarta a szememet. Nagyapám halkan odaszólt neki: “Nem kell mindentől megóvni a gyereket, Gábor.” Apám leengedte a kezét, én odaléptem dédihez, aki már nem nagyon tudott magáról, de amikor engem meglátott, kicsit megemelkedett a párnáról, mintha el is mosolyodott volna, és erőtlenül végigsimított a karomon.

Talán negyedórát lehettünk ott, aztán a nagymamám elküldött minket, ő maradt virrasztani. Baktattunk a főutcán, a ropogó hóban. Én megkérdeztem: “Most mit csinálunk, papa?” Nagyapám rám mosolygott: “Elmegyünk az éjféli misére, és mondunk dédiért egy imát. Az egész falu ott lesz, kívánj mindenkinek boldog karácsonyt.”

Sok ajándékot kaptam azóta, drágákat, szeretetteljeseket, de életem egyik legfontosabb ajándékát azon a hóval borított, sötét-szomorú falusi szentestén kaptam meg. A nagyapámtól, akire abban a pillanatban haragudtam is egy kicsit, amiért meg kellett néznem dédit, nem kímélt meg ettől, még az ünnepen sem. Mégis, épp ezzel véste a fejembe, hogy

a család nem az én tiszteletemre rendezett kívánságműsor, nem szolgáltatás, hanem vastörvény, amely alól én sem vagyok kivétel.

És ha az egyik családtag öreg, elesett, urambocsá terhére van mindenkinek – vagy épp távozni készül a világból –, akkor is vele vagyunk, mert akkor van a legnagyobb szüksége ránk. Ez fontosabb a díszkivilágításban úszó lakásnál, a bugyogó halászlénél, az ünnepi hangulatnál, az ajándék-kívánságlistámnál. És igen, fontosabb az én tinédzser lelkemnél is.

Kálvin imádsága

(Genf, 1536 - Részletek)

Uram! Másként gondoltam én az életem.
Sosem vonzott a harcok vad porondja.
Szívemnek oly fárasztó minden küzdelem,
és nem vagyok babérok bősz bolondja.

Én nem akartam mást, csak egy kicsiny zugot,
ahol elbújhatok majd észrevétlen...
Gót ablakom alatt sudár fenyő susog,
és én tanulok, egyre, szomjan, étlen.

...

Csupán egy éjre jöttem Genfbe. S íme, itt
villámcsapásként Fárel állt utamba.
Uram, keresztülhúzod szívem terveit!
Lábadhoz hullok hát, magam megadva.

...

A harcosod leszek. Napiparancsot adj!
Időmet és magamat nem kímélem.
Tenéked áldozom az ifjúságomat
hálásan. Tudva jól, hogy ez nem érdem.

Kezedben hadd legyek a két hal s öt kenyér.
Morzsálj, tördelj, koptass, etesd e népet!
Tudom: megelégülve Téged dicsér,
s a maradékból nemzedékek élnek.

Tied vagyok. A Te szerszámod, eszközöd.
Legyek habár széttépett, árva kendő,
amit kezed a kor sebére köt -
Tudom, így gyógyul majd meg a jövendő!

Szénási Sándor

Belényesszentmiklós* – magányos torony a hegytetőn

Szalontán a híres Csonkatorony már régóta csak nevében viseli környékbeli testvéreinek sorsát. Úgy, hogy itt megállás nélkül haladok tovább a Fekete-Körös völgyén felfele Belényes-szentmiklósig. 

Amíg a romokig érnék, most épp csak megpillantani van időm a tenkei gyülekezet öregotthonát, megható példáját a testvéri gondoskodásnak és szeretetnek. 

Bélfenyéren először a református imaház előtt kell elhaladnom, és jól esik látni az udvaron épülő gyülekezeti házat. 

A római katolikus plébánia és a mellette álló volt felekezeti iskola udvarán gyermekzsibongás hallatszik. Marci papbácsi árvái játszanak, önfeledten. 

Amott az öregek, itt az árvák szeretete győz a romok felett. 

Boldog az a falu, melynek utcáit felveri a gyermekzsivaj. 

Így érkezem meg úti célomhoz, a Fekete-Körös jobb partján fekvő településre, Belényes-szentmiklósra. 

A falu előtt kell felkapaszkodnom a torony dombjára. Két falu határán festői magaslaton áll a pálos kolostor templomának tornya.

Monumentális épületek nyomait sejteti ez a dombtetői magaslat, és az is lehet, hogy már a pálos rend itteni megtelepedése előtt is állhatott. Úgy tűnik, hogy a romokból ítélve még tatárjárás előtti lehet. 

A település ősi, Árpád-kori templomának torony-maradványa ez a "Csonka-torony", mely a tatárjárásban elpusztult itteni egyház mementója. 

Itt teljes a csend. Alattam a falu, mellettem a helyi románság temetője, és innen már egészen jól sejthető a Fekete-Körös festői szorosa. Ezt a fennsíkot a természet ura is kastély- és kolostorhelynek teremtette. 

Miski György írja, hogy az alapításakor még magyar lakosságú községből mára jószerivel teljesen eltűnt a magyarság, soraikat leginkább a tatárok és a törökök ritkították, a maradékot pedig a beözönlő románság olvasztotta be. 1880-ban már csak 12 magyar él, 1910- ben 21, 1941-re már csak 4. Nem is csoda, hiszen az 1800-as évek elejétől a település a görög katolikus egyház birtoka. 

A Wikipédia portál így ír a romok történetéről: 

A magyar historikusok szerint a Fekete-Körös völgyi magyarság a kora Árpádkorban telepedett meg, Anonymus szerint Tuhutum és unokája a nemzetségével. Lakóhelyeiket a folyóvölgy közelében, láncszerűen helyezték el. Ott, ahol a Fekete-Körös a Poklos pataknál a síkságra lép, a mai Belényesszentmiklós falu feletti lapos magaslaton 

1972-1982 között a régészettől már egy évszázada számon tartott romokat tártak fel. Egy tekintélyes méretű, 10x28 méteres alapterületű udvarház állott itt a 11. század közepétől: döngölt agyag- és kőalapokra égetett téglából emelt hosszú, csarnokszerű épület, amelynek hosszanti falához kétoldalt fából rótt melléképületek csatlakoztak. Ettől északra, 150 méterre, a monostor impozáns romjai alatt az udvarházzal egykorú udvari kápolna maradványai kerültek elő. Az udvarház és a kápolna a rétegviszonyok és leletek (11. századi edények, cserépüstök) tanúsága szerint 1050-1070 között épült. Az együttes minden valószínűség szerint a Béla vagy Géza uralkodása idején épült hercegi "vadászkastéllyal" azonos. 

A legkorábbi épületegyüttes talán az 1091. évi kun betöréskor sérült meg. 

Meglehet, hogy még Álmos herceg dukátusa idején, de legkésőbb a 12. században az udvarházat részben korábbi alapjain, részben kibővítve, belső terét nagy pillérekkel tagolva építik újjá, a kápolnát pedig egyetlen pilléres karzattal kibővítve templommá alakítják át. 

A 13. században a királyi curtis a közeli Széplakon udvarházzal bíró Borsák birtokába került. A sokáig IV. László király kedvelt hívei közé tartozó Borsák a palotát tovább bővítik, a kis templom helyén pedig, részben annak régi anyagából, nagyszabású monostort emelnek, melynek már csak egy tornya és az alap egy része látható. 

Zsisku János nemrég elhunyt belényesi papköltő szavaival búcsúzom a Fekete-Körös völgyétől, a lelket melengető tájtól:

Köszönöm Uram azt, hogy életem
Én itt élhetem le a végeken.
Jobbról hegyek, a Bél-zerindi fal,
Átellenben a hókucsmás Bihar.

Csütörtökön bezsong az utcazaj,
Itt móc beszéddel vegyül a magyar.
S míg hangosulnak ott kint a szavak,
A Vers kiömlik, mint búvópatak.
Hogy vigasztalja a szétszórtakat.

(Vetési László: Romok között is jövendő - Utazás Bihar és Arad megye templomromjainál)

* Belényesszentmiklós - Sânnicolau de Beiuș, Sólyom (Șoimi) községhez tartozó falu Bihar megyében, 2011-ben 122 lakossal.

Gyászjelentés: Polyánki József (59)

Virrasztási igeolvasás:

"Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcseséggel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét.

Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről.

És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg ti köztetek.

És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcseségnek hitető beszédiben állott, hanem léleknek és erőnek megmutatásában:

Hogy a ti hitetek ne emberek bölcseségén, hanem Istennek erején nyugodjék.

Bölcseséget pedig a tökéletesek között szólunk; ámde nem e világnak, sem e világ veszendő fejedelmeinek bölcseségét;

Hanem Istennek titkon való bölcseségét szóljuk, azt az elrejtettet, melyet öröktől fogva elrendelt az Isten a mi dicsőségünkre;

Melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát:

Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.

Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.

Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, amely ő benne van? Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke.

Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket; hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nékünk.

Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcseség tanít, hanem amelyekre a Szent Lélek tanít; lelkiekhez lelkieket szabván.

Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképpen ítéltetnek meg.

A lelki ember azonban mindent megítél, de ő senkitől sem ítéltetik meg.

Mert ki érte fel az Úrnak értelmét, hogy megoktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus értelme van."

Pál apostol Korintusiakhoz írt első levele 2, 1-16

Check this out on Chirbit

Igehirdetés Bélzerénden

Bibliaolvasás:

"Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára.

Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt, és meghallgatta kiáltásomat.

És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet.

És új éneket adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét; sokan látták és megfélemlettek, és bíztak az Úrban.

Boldog ember az, aki az Úrba vetette bizodalmát, és nem fordul a kevélyekhez és a hazugságra vetemedettekhez!

Sokat cselekedtél te, Uram Istenem, a te csodáiddal és terveiddel mi érettünk; semmi sem hasonlítható hozzád; hirdetném és elbeszélném, de többek, semhogy elszámlálhatnám.

Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem kívántál.

Akkor azt mondtam: Ímé jövök; a könyvtekercsben írva van felőlem,

Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van.

Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, te tudod, óh Uram!

Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet; nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat a nagy gyülekezetben.

Te, Uram, ne tartsd vissza tőlem irgalmadat; kegyelmed és igazságod mindig megóvnak engem.

Mert bajok vettek engem körül, amelyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, amelyeket végig sem nézhetek; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem.

Tessék Uram néked, hogy megments engemet; siess Uram segítségemre!

Szégyenüljenek meg és piruljanak mind, akik életemre törnek, hogy elragadják azt; riadjanak vissza, gyalázat érje, akik bajomat kívánják.

Pusztuljanak el az ő gyalázatosságuk miatt, akik azt mondják nékem: Hehé, hehé!

Örülnek és örvendeznek majd mindazok, akik téged keresnek; azt mondják mindenha: Magasztaltassék fel az Úr, akik szeretik a te szabadításodat.

Rólam is, noha én szegény és nyomorult vagyok, az én Uram visel gondot. Te vagy segítségem, szabadítóm, oh Istenem, ne késsél!"

Zsoltárok könyve 40, 1-12

Check this out on Chirbit

Alapige:

"Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt, és meghallgatta kiáltásomat."

Zsoltárok könyve 40, 2