A föld hűségesei

"Szemmel tartom a föld hűségeseit, hogy mellettem lakozzanak; a tökéletesség útjában járó, az szolgál engem."

Zsoltárok könyve 101, 6

Károli-fordítás:

1. Dávid zsoltára. Kegyelmet és igazságot énekelek; te néked zengek éneket, Uram!

2. Gondom van a tökéletes útra: mikor jössz el hozzám? Szívemnek tökéletessége szerint járok én az én házamban.

3. Nem vetem a szemem hiábavaló dologra; a pártoskodók cselekedetét gyűlölöm: nincs köze hozzám.

4. A csalárd szív távol van én tőlem, gonoszt nem ismerek.

5. Aki titkon rágalmazza az ő felebarátját, elvesztem azt; a nagyralátót és a kevélyszívűt, azt el nem szenvedem.

6. Szemmel tartom a föld hűségeseit, hogy mellettem lakozzanak; a tökéletesség útjában járó, az szolgál engem.

7. Nem lakozik az én házamban, aki csalárdságot mível; aki hazugságot szól, nem állhat meg szemeim előtt.

8. Reggelenként elvesztem e földnek latrait, hogy kigyomláljak az Úrnak városából minden gonosztevőt.

Jubileumi Kommentár magyarázata:

Zsolt. CI. ZSOLTÁR

Ezt a zsoltárt az ún. király-zsoltárok között tartjuk számon. Ilyenek: Zsolt 2; 18; 20–21; 45; 72; 89; 110; 132; 144. A zsoltár szövege régi, a királyság korából való. Sőt még régebbi egyiptomi szövegeken alapul, amelyekben a király a trónra lépés alkalmával kihirdeti uralkodásának alaptörvényeit. A zsoltár tehát királyi fogadalomtétel, melyet azonban a későbbi, fogság utáni kor az egyénre vonatkoztatott, és az erény dicséreteként értelmezett (1–2.6b. vers). A zsoltárban más műfajokból származó részek is vannak. Ez is a késői korra mutat. A LXX szerdai éneknek tartja.

Zsolt. 101,1a. vers.

Ld. a bevezetés 3. és 2. pontját.

3. Dávidé; Dávid zsoltára (le david; mizmór le david). A „le” prepozíció háromféle értelmű lehet.

a) Jelentheti azt, hogy Dávid a szerző. Ezt a véleményt képviseli a zsidó és a keresztyén hagyomány. Tény, hogy az Ószövetségben van szó Dávid zenei és költői tehetségéről (1Sám 16:17kk.; 18:10; 2Sám 1:17kk.; 3:33k.; 23:1–7; Ám 6:5). Azonban a Krónikák könyvének felfogása szerint a kultusz minden szertartása és a templomi zene Dávidra vezethető vissza (1Krón 22:2–29:5). Ez sokkal inkább tükrözi az utókor Dávid iránti tiszteletét, mint a történeti valóságot. A Zsoltárok könyvében egyetlen olyan zsoltárra sem tudunk rámutatni, melyről kétségtelen bizonyossággal azt állíthatnánk, hogy Dávidtól való.

b) Más vélemény szerint Dávid utódaira, a Dávid házából származó királyokra kell gondolni. Hiszen egyes zsoltárokból kiolvasható például, hogy a templom már áll (Zsolt 24:7kk.), vagy Dávid a messze múltban élt (Zsolt 89:50), sőt a lerombolt Jeruzsálemet újjá kell építeni (Zsolt 51:20). Hasonlóképpen Dávid utódaira kell gondolnunk az ún. „király-zsoltárok” esetében is, amelyek a királyért mondott könyörgést is tartalmaznak.

c) Egyes kutatók ugarit párhuzamokra is gondolnak. Itt vannak „Akhatnak”, „Baalnak”, „Keretnek” címzett énekek. Ennek mintájára a „Dávidé” kifejezést úgy is szokták értelmezni, hogy a „dávidi gyűjteményhez tartozó”, a jeruzsálemi királyi palota archívumában őrzött ének. Ez azonban csak feltételezés.

2. Zsoltár (mizmór). Ez az a szó, amelyet a LXX a pszalmosz szóval fordít le. Jelentése hasonló a sír (= ének) szóéhoz: ez is zenei kísérettel előadott éneket jelent. Ez azonban nem fordul elő világi értelemben. Sőt nem fordul elő más ószövetségi könyvben sem, csak a Zsoltárok könyvében, és mindig (75-ször) zsoltárt, éspedig az Úr tiszteletére énekelt zsoltárt jelent. A zmr igegyök jelentése: énekelni, dicsérni, hangszeren játszani. Mivel az ige második jelentése (szőlőt) metszeni (Lev 25:3k.; Ézs 5:6), egyesek a „tépni” alapjelentést tételezték fel abban az értelemben, hogy a húrokat pengetni szokták. Az új fordítású Biblia a „zengeni” szóval fordítja.

Zsolt. 101,1b. vers.

A bevezető vers himnikus stílusban magasztalja az Úr hűségét, amelyet Dávid „házának” ígért meg (Zsolt 89:2.50; Ézs 55:3). A „törvény”, amelyről a vers szól, az Úrtól származik. Az Úr az igazság forrása (Zsolt 36:7; 48:11k.; 85:14; 89:14k.). A király az Úrtól kap megbízatást a törvény és igazság érvényesítésére (Zsolt 72:1k.).

Zsolt. 101,2–3. vers.

A 2. versben a király fogadalmat tesz arra, hogy „okosan”, azaz: kegyesen fog viselkedni. A következő félsor: „Mikor jössz hozzám?” a panaszénekből származik. A bajban levő ember így sürgeti Istent a közbelépésre. Az újabb magyarázók itt szövegjavítást hajtanak végre: „(Csak) hűség jöhet hozzám”. Azonban ezt nem támogatják a bibliai kéziratok. A héber szöveg a király reménységét fejezi ki: nyomorúság idején „eljön majd” hozzá az Úr és megsegíti, jutalmul hűségéért. Hiszen a király „feddhetetlen szívvel” (Gen 20:5k.; 1Kir 9:4) él palotájában. Nem tűri a haszontalan beszédet, nem „tapad hozzá”, nem maradhat meg a közelében olyan ember, aki hazug rágalmakat terjeszt (vö. Ézs 11:3–5).

Zsolt. 101,4–7. vers.

A ferde jellemű embernek (Deut 32:5; 2Sám 22:27 = Zsolt 18:27; Péld 11:20; 17:20) távoznia kell a király környezetéből. A gonoszt nem „ismeri”, nem vállal vele közösséget (2Kor 5:21). Elhallgattatja azt, aki titkon rágalmazza (hifil participium) embertársát (Lev 19:16; Zsolt 15:3; 24:4). A „nagyralátó”, fennhéjázó (Zsolt 18:27; 131:1; Péld 21:4) és kevély (széles szívű”) embereket a király nem viseli el. Ezt a szót a LXX és a szír fordítás úgy értette, hogy nem eszem vele együtt”. A főemberek ui. a király asztalánál étkeztek (2Sám 9:7; 19:29.34; 2Kir 25:29). 

A 6. vers szerint a királlyal csak az ország hűségesei” lakozhatnak együtt. Ezek állhatnak a király személyes szolgálatára. Ezekre tekint (Zsolt 33:18; 34:16; Jer 40:4), és megadja a „tökéletes úton járásuk” jutalmát. Csellel, hazugsággal senki sem maradhat meg a királyi palotában.

Zsolt. 101,8. vers.

Nemcsak közvetlen környezetében nem tűri meg a király a bűnösöket, hanem az országban sem. Az ország legtöbb bírája ui. a király, aki reggelenként döntött a bonyolultabb jogi ügyekben (2Sám 15:2–6; Jer 21:12). „Isten városában”, Jeruzsálemben álltak a „bírói székek, Dávid házának székei” (Zsolt 122:5). A király mint az Úr megbízottja cselekszik így; az Úr igazságát érvényesíti (Zsolt 72:1k.).

Az újszövetségi gyülekezet is igyekszik megőrizni belső tisztaságát. Nem vállal közösséget „Béliállal” (Zsolt 101:3; 1Kor 5:9–13; 2Kor 6:15).

Kálvin János kommentárja:

101. zsoltár 

Dávid, aki nem jutott még a királyság birtokába, de már királlyá lett Isten kinevezéseáltal, készül a kormányzás gyakorlására a legjobb módon. S nemcsak a királyi hivatalakötelezettségeinek hűséges teljesítésére serkenti magát a téma feletti odaszánt elmélkedéssel,hanem ünnepélyes esküt is tesz, hogy Isten hűséges szolgája lesz. S teszi ezt azért, hogy Őtarra késztesse: gyorsan juttassa őt a királyság birtokába.

1. Dávid zsoltára. Kegyelmet és igazságot énekelek; te néked zengek éneket,Uram!

2. Gondom van a tökéletes útra, amíg eljössz hozzám. Szívemnek tökéletességeszerint járok én az én házamban.

3. Nem vetem a szemem hiábavaló dologra; a pártoskodók cselekedetét gyűlölöm :nincs köze hozzám.

4. A csalárd szív távol van én tőlem, gonoszt nem ismerek.

5. A ki titkon rágalmazza az ő felebarátját, elvesztem azt; az öntelt tekintetűt és a nagyszívűt, azt el nem szenvedem.

1. Kegyelmet és igazságot énekelek 

Amit itt Dávid az éneklésről mond, azt az olvasónak úgy kell értenie, hogy ez a zsoltár az elmélkedésének magát a tárgyát tartalmazza.Ez pedig nem más, mint hogy milyen király lesz, ha valaha is annak a szuverén hatalomnak a birtokába jut, ami megígértetett neki.

Énekelni tehát a kegyelemről és igazságról egyenlő annak ünnepélyes kifejezésekkel történő kijelentésével, hogy igaz és becsületes király lesz. Ágoston ezt úgy érti, hogy azt jelenti: Istent kell dicsérni, akár szigorúan bünteti az embereket, akár kegyes velük, de ez a magyarázat túlontúl kifinomult. Dávid nem Isten titkos ítéleteiről beszél, hanem a királyság megfelelő irányításáról, hogy mind szavakban, mind cselekedetekben betölthesse elhívását. Mikor azt mondja te néked zengek éneket, Uram, azzal elismeri, hogy Isten kegyelméből jelöltetett ki erre a megkülönböztetett és nagy tisztességnek örvendő hivatalra. Vakmerő elhamarkodottság lenne ugyanis a részéről úgy törtetni abba, a saját elméjének indíttatására. Nagyon helyesen szemléli az összes fejedelmi erényt e kettő, a kegyelem és az igazság alatt, mert ahogyan a király fő kötelessége minden embernek megadni, ami jogosan megilleti, úgy az is szükséges, hogy figyelmes szeretettel és könyörülettel viseltessen minden alattvalója iránt. Joggal mondja tehát Salamon a Péld16:12-ben:„igazsággal erősíttetik meg a királyiszék”.

2. Gondom van a tökéletes útra

Dávid itt azt mutatja meg, hogy gondosan mérlegelte,milyen súlyos teher nehezedett rá, mikor királlyá lett. Tudjuk, s ezt az igazságot a tapasztalat is tanítja, hogy majdnem minden királyt megmérgez a fenség csillogása, s nem ok nélkül használták az ókorban a közmondást: „A királynak vagy királynak, vagy bolondnak kell születnie”. Valójában hiba azt mondani, hogy a királyok bolondnak születnek. Az emberek azért hajlottak erre a beszédmódra, mert általában bekövetkezik, hogy akiket a királyságok ésa birodalmak vezetésével bíznak meg, azok bolondok, vagy tökfilkók. S az bizonyosan Isten bosszújának figyelemre méltó példája, mikor a fenevadak, és olyanok, akik teljességgelméltatlanok arra, hogy az emberek közé sorolják őket, a legmagasabb tekintély birtokába jutnak. S jóllehet a királyok nem születnek bolondoknak, mégis annyira elvakítja őket a méltóságuk, hogy semmilyen vonatkozásban sem érzik magukat az alattvalóik adósának, a magatartásukban gőgösekké és dölyfösekké válnak, fáradhatatlanul habzsolják az örömöket, s végül teljes mértékben megfeledkeznek magukról. Ezért mondja Dávid, hogy gondom van a tökéletes útra, vagy, ami ugyanazt jelenti, ügyelek majd magamra. Ritka erény egy ember számára, aki megtehet bármit, mit csak akar, ha ezt a mértékletességet gyakorolja, s nem engedi magát szabadjára semmilyen fokig a rossz cselekvésére. Az tehát, aki a szuverén hatalomra jutván mégsem próbál meg elmenni addig a bajkeverésben, amíg csak tud, hanem önkontrollt gyakorol, valódi értelemmel van megáldva. Röviden, Dávid kijelenti, hogy ő nemlesz a többi királyhoz hasonló, akiket elvakít a saját méltóságuk, hanem a rá helyezett teher nagyságának megfelelően bölcsen próbálja majd ellátni a kötelességét. Meg kell említeni,hogy a bölcsességet

a tökéletes útban, vagy a becsületességben rejlőnek tekinti. Ebbőlmegtanuljuk, hogy azok a zsarnokok, akik a tehetségüket gonosz tervek szövésére használják,Isten előtt nem bölcsek. Igaz, sokan nem szeretik ezt a ravaszságot, de mégis tagadhatatlan,hogy ha a királyok tágítani akarják a birodalmuk határait, s mesterei a kifinomult politikának ennek a célnak az eléréséhez, akkor ezt a legtökéletesebb bölcsességnek vélik, amellyel csak rendelkezhetnek, s az égig magasztalják magukat. Dávid, épp ellenkezőleg, nem törekszik más bölcsességre, csak arra, ami a becsületesség úrnője.

Amíg eljössz hozzám

Ezeket a szavakat kétféleképpen olvashatjuk. 

Egyesek kérdőmódban fordítják: mikor jössz el hozzám? – mintha Dávid azért könyörögne Istennek, hogy ne kényszerítse őt semmi további várakozásra. S valóban megvolt a jogos alapja a nyögésre és a panaszkodásra, mikor oly hosszú időn át sújtotta a szegénység, s menekült búvóhelyről búvóhelyre a nyomorúságos száműzetésben. Jobb lett volna neki, ha homályban és észrevétlenül éldegélhet atyja házában, a korábbi foglalkozását, a pásztorságot űzve, mint felkent királyként kiűzetni a saját országából, hogy teljes szégyenben és gyűlöletben éljen. 

Én azonban jobbnak látom a mondatot kijelentő módban olvasni, amíg eljössz hozzám, de még ezt is kissé másként értelmezem, mint a fordítók többsége. Szerintem azt jelenti, hogy jóllehet Dávid magánemberként éldegélt tovább, és nem élvezte a neki megígért királyi hatalmat, akkor sem szűnt meg becsületesnek lenni. Ezért állítja szembe a házát a palotákkal és a középületekkel, mintha azt mondta volna: a saját tulajdon házamban, vagy a családomban.

3. Nem vetem a szemem hiábavaló dologra

Miután kijelentette, hogy a magánéletében erényes és becsületes lesz, hisz a jó fejedelmeknek ezzel illik kezdeni, most hozzáteszi, hogy a fejedelmi hivatal ellátása közben minden igazságtalanságnak és gonoszságnak az ellensége lesz.

Hiábavaló dologra vetni a szemet ugyanaz, mint eltervezni valami gonoszságnak a megtételét. Ezért jelenti ki, hogy elfordul minden gonoszságtól, s bizonyos, hogy egyetlen ember sem lehet igaz, és a gonoszság pártatlan megbüntetője, csak az, aki szívből utálja azt.Ebből következik, hogy a királyoknak a kötelességük teljesítése érdekében tartózkodniuk kellminden hozzájárulástól a gonoszsághoz. Egyesek hozzákapcsolják az általunk 

cselekedetnek fordított asoh szót az első mondathoz, és kiegészítik a lamed  betűvel, mintha az igeszakasz így szólna: nem vetem a szemem semmi gonoszságra, hogy megcselekedjem, vagy semmi gonoszság sem lesz a számomra elfogadható, hogy megcselekedjem azt. 

A másik értelmezés azonban valószínűbb, miszerint Dávid, miután kijelentette, hogy nem tűr el semmiféle romlottságot maga előtt, rögtön utána hozzáteszi a megerősítés kedvéért, hogy minden igazságtalanság ellensége lesz. Ha az utolsó mondatot azokra a személyekre vonatkoztatjuk, akik elfordulnak, akkor itt egy váltást látunk a többes és az egyes szám között. Magyarázható azonban magára a cselekedetre vonatkoztatva is, arra célozván, hogy soha nem lesz semmi része a feddhetetlenség útjáról való gonosz letérésekben.

4. A csalárd szív távol van én tőlem

Egyesek a csalárd szív alatt álnok embereket értenek, de én ezt elvetem, mint túlontúl erőltetett értelmezést, ami ráadásul még a szövegkörnyezettel sem egyeztethető össze. Miután Dávid a második mondatban magyarázatképpen hozzátette, hogy gonoszt nem ismerek, az elsőben kétségtelenül azt jelenti ki, hogy mentes lesz minden álnokságtól és gonoszságtól. A szavainak jelentése tehát az, hogy megpróbálja visszatartani magát minden gonosztettől, sőt még azt sem fogja tudni, hogy mit jelent rosszat tenni a felebarátjainak.

5. A ki titkon rágalmazza az ő felebarátját, elvesztem azt 

Ebben a versben konkrétabban beszél a karddal abból a célból felfegyverzett király kötelességéről, hogy korlátozza a gaztetteket elkövetőket. A becsmérlés, a gőg és a mindenféle vétkek joggal sértőek minden jó ember számára, de mindenkinek nincs meg a hatalma arra, hogy levágják a gőgösöket, vagy becsmérlőket, mert miután nincsenek felruházva nyilvános tekintéllyel, megvan kötve a kezük. Fontos ügyelni erre a különbségre, mert így Isten gyermekei megmaradhatnak a mértékletesség korlátai között, és egyikük sem lépi túl az elhívásának határait. Bizonyos, hogy amíg Dávid a társadalom egyik magánszemélyeként éldegélt, sohanem mert volna semmi effélét megtenni. Miután azonban a királyi trónra került, Isten kezéből kapott kardot, mellyel a gaztetteket büntette. Konkrétan említ bizonyos bűnöket, hogy egyetlen fajta alatt egy szinekdoché segítségével utalhasson az elhatározottságára, mellyel minden bűnt büntetni kívánt. A másik ember hírnevét titokban, lopva rontani rendkívül romboló fertőzés. Olyan ez, mintha az ember az embertársát leshelyről gyilkolná meg. Vagy, a rágalmazó olyan, mint aki mérget kínálván fel a gyanútlan áldozatának észrevétlenül öli az embereket. A romlott és áruló beállítottság jele a másik jó hírének rontása, mikor annak lehetősége sincs a védekezésre. Ezt a bűnt vállalja Dávid megbüntetni, mely nagyon is eluralkodott mindenfelé, jóllehet nem kellene megtűrni az emberek között. 

Ezután két kifejezésformával jellemzi a gőgösöket.Öntelt tekintetűeknek írja le őket. Nem mintha minden büszke ember öntelt arckifejezésű volna, hanem mert általában az ábrázatuk önteltségével árulják el szívük dölyfösségét. A másik általa említett jellemzőjük a nagyszívűség, mert akik nagy dolgokra vágynak, azok általában felfuvalkodottak. Ők soha meg nem elégednek, míg el nem nyelték az egész világot. Ebből megtanuljuk, hogy a jó rend nem állhat fenn mindaddig, amíg a fejedelmek nem ügyelnek szorgalmasan a gőg visszaszorítására, ami szükségszerűen maga után vonja és nemzi az erőszakosságot és a kegyetlenséget, a megvető nyelvezetet, a fosztogatást, és a rossz bánásmód mindenféle fajtáját. Így alakul ki, hogy az egyszerűek és a békeszeretőek az erősebbek könyörületétől válnak függővé, ha a fejedelmek nem nyesik vissza az utóbbiak arcátlanságát. S miután Isten akarata az, hogy a jó és hűséges királyok utálják a gőgöt, ez a bűn kétségtelenül az Ő személyes gyűlöletének tárgya. Ezért követeli meg tehát a gyermekeitől a nyájasságot és aszelídséget, mert Ő kimondott ellensége mindazoknak, akik megpróbálnak a saját maguk társadalmi helyezet fölé emelkedni.

6. Szemmel tartom a föld hűségeseit, hogy mellettem lakozzanak; a tökéletességútjában járó, az szolgál engem.

A kaldeus olvasat nagyon látványos. „Aki hármas nyelvvel beszél”, azaz, mondja Bythner, egy besúgó,rágalmazó, becsmérlő, aki három léleknek árt: a saját magáénak, a hallgatóiénak, és a megrágalmazotténak. Mély sebet okoz a saját lelkiismeretének, hazugságot ad a hallgatóinak szájába, s megsérti a rágalmazásának alanyát. Ennek megfelelően mondta Hérodotosz: Διαβολη εστι δεινοτατον εν τη δυο μεν εισιν αδικεοντες εις δεο αδικεομενος, ’A rágalom a leggonoszabb dolog, melyben két sértő és egy sértett van’. A rágalmaz kifejezéssel fordított meloshni szó a lashon, nyelv főnévből származik. 

A Zsolt140:12-ben ezt olvassuk: „A nyelves ember (a nyelv embere, azaz a rágalmazó) meg ne maradjon e földön”. A héber főnév a rechab, mert a tág, vagy a nagy a rachab, dilatus est szóból ered. A szívre, vagy a lélekre vonatkoztatva ez a kívánságok nagyságát jelenti. Így a Péld28:25-ben: A lélekben nagy (Károlinál:

telhetetlen lélek a ford..) áll, amit a Septuaginta nagyon alkalmasan fordít az απλεστοσ, csillapíthatatlan szóval, a gazdagságra, vagy a tiszteletre vonatkoztatva. Ez azt a kettő közül valamelyik utáni csillapíthatatlan vágyat jelenti, mely (amint olvassuk), ’háborúságot szerez’. Ezért fordította a απλεστοω καρια, ’a szívében telhetetlen’ kifejezéssel. A szír változat nagynak, vagy tágnak fordítja, s ugyanígy szerepel a zsidó arab változatban is: ’Aki öntelt tekintetű és nagyszívű, azt el nem szenvedem’. –  Hammond.

Megújulás Isten Igéje által
Mai szakasz: 101. zsoltár
Sok ismert bibliakutató úgy gondol erre a zsoltárra, mint egy „hivatali esküre”. Nyilvánvalóan Izrael királyának eskütételéül íródott, amelyet hivatalba lépésekor tett. A zsoltár, mint „Dávid zsoltára” ismeretes, így lehetséges, hogy maga Dávid írta, mint saját hivatali esküjét; de még valószínűbb, hogy élete egy későbbi szakaszában írta az őt követő uralkodók számára.

„De miért éppen Dávid írta volna a hivatali esküt?” – kérdezhetnénk. „Nem éppen ő volt a legnagyobb vezetőnk!”

Ez igaz. Egyszer hallottam John Stott teológust, amint ezt a rövid verset idézte:

Dávid és Salamon király sok-sok évet élt,
Sok-sok ágyassal és sok-sok feleséggel,
De amikor idős korukban sok-sok lelkifurdalással szembesültek,
Akkor Salamon megírta a Példabeszédeket, Dávid király pedig a Zsoltárokat!

Így lehetséges, hogy ezt a zsoltárt élete vége felé írhatta Dávid, amikor már  sajnálta és bánta vezetőként elkövetett összes hibáját. Ez ösztönözhette őt arra, hogy írjon egy hivatali esküt Izrael királyai számára. Hogy így van-e, azt nem tudhatom pontosan. De azt biztosan tudom, hogy ennek a hivatali eskünek a másolatát érdemes elhelyezni a névtáblánk mellett, vagy az asztalunkon, esetleg az éjjeli szekrényünkön.

Azt a címet is adhatnánk neki, hogy „Állj meg és szabadíts!”, mert ezt a mintát követi a zsoltár. Három egyszerű szakaszra van felosztva a mű. Az első csak egyetlen versből áll, ez egy egyszerű bevezetés. Ezt két másik rész követi. A két rész közül az első egy felszólítás: „Állj meg!” a második rész pedig: „Szabadíts! Az első részben olyan kifejezéseket találunk, amelyek arról szólnak, mit fogad meg a vezető, a második szakaszban pedig azoknak a tevékenységeknek a felsorolását, amelyekkel a fogadalmakat megvalósítja.

Drága Uram! Add, hogy e zsoltár szavai segítsenek abban, hogy elkötelezzem magam melletted még ma! Ámen.

Randy Roberts
a Loma Linda, egyetemi gyülekezet vezető lelkésze
Fordította: Baksa Viktória