Igemorzsa:
"A Jojákim uralkodásának kezdetén, aki fia vala Jósiásnak, a Júda királyának, e szót szólá az Úr, mondván:
Ezt mondja az Úr: Állj az Úr házának pitvarába, és mondd el Júdának minden városából azoknak, akik imádkozni jőnek az Úr házába, mindazokat az igéket, amelyeket parancsoltam néked, hogy mondd el nékik. Egy szót se hagyj el!
Hátha szót fogadnak, és mindenki megtér az ő gonosz útjától, akkor megbánom a veszedelmet, amelyet nékik okozni gondoltam az ő cselekedeteik gonoszsága miatt.
És mondd meg nékik: Így szól az Úr: Ha nem hallgattok reám, hogy az én törvényeim szerint járjatok, amelyet előtökbe adtam,
Hogy hallgassatok a prófétáknak, az én szolgáimnak beszédére, akiket én küldék hozzátok, és pedig jó reggel küldém, de nem hallgattatok rájok:
Akkor e házat hasonlóvá teszem Silóhoz, e várost pedig a föld minden nemzetének átkává.
Hallák pedig a papok és próféták és az egész község Jeremiást, amint ez igéket szólá az Úr házában.
És lőn, mikor elvégezé Jeremiás a beszédet, amelyet az Úr parancsolt vala mind az egész néphez szólania, megragadák őt a papok és a próféták és az egész nép, mondván: Halállal kell lakolnod!
Miért prófétáltál az Úr nevében, mondván: Olyan lesz e ház, mint Siló, és e város elpusztul, lakatlanná lesz? És összegyűle az egész nép Jeremiás ellen az Úrnak házában.
De meghallák ezeket a Júda fejedelmei, és felmenének a király házából az Úrnak házába, és leülének az Úr új kapujának ajtajában.
És szólának a papok és a próféták a fejedelmeknek és az egész népnek, mondván: Halálra méltó ez az ember, mert e város ellen prófétált, amint füleitekkel hallottátok.
És szóla Jeremiás mindazoknak a fejedelmeknek és az egész népnek, mondván: Az Úr küldött engem, hogy prófétáljak e ház ellen és e város ellen mind e szókkal, amelyeket hallottatok.
Most azért jobbítsátok meg a ti útaitokat és cselekedeteiteket, és hallgassatok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára, és az Úr megbánja a veszedelmet, amelylyel fenyegetett titeket.
Én magam pedig ímé kezetekben vagyok, cselekedjetek velem, amint jónak és amint helyesnek tetszik néktek.
De jól tudjátok meg, hogy ha megöltök engem, ártatlan vér száll ti reátok és e városra és ennek lakosaira, mert bizony az Úr küldött el engem hozzátok, hogy a ti füleitekbe mondjam mind e szókat.
És mondák azok a fejedelmek és az egész község a papoknak és prófétáknak: Nem méltó ez az ember a halálra: mert az Úrnak, a mi Istenünknek nevében szólt nékünk!
Felkelének az ország vénei közül is némely férfiak, és szólának az egész összegyűlt népnek, mondván:
A móreseti Mikeás prófétált Ezékiásnak, a Júda királyának idejében, és szóla az egész Júda népének, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura: A Siont megszántják, mint szántóföldet, és Jeruzsálem elpusztul, és e háznak hegyét erdő növi be;
Megölte-é azért őt Ezékiás, Júdának királya és az egész Júda? Nem félte-é az Urat? Nem könyörgött-é az Úrnak? És nem megbánta-é az Úr a veszedelmet, amelylyel fenyegette őket? És mi olyan nagy veszedelmet vonnánk a mi lelkünkre?
Volt egy másik ember is, aki az Úr nevében prófétált, Uriás, Semájának fia, Kirját-Jeárimból, és prófétált e város ellen és a föld ellen, egészen a Jeremiás beszéde szerint.
És meghallá Jojákim király és minden vitéze és minden fejedelme az ő beszédeit, és halálra kerestette őt a király; de meghallá Uriás és megijedt, és elfutott és átment Égyiptomba.
És Jojákim király embereket küldött Égyiptomba, Elnátánt, az Akbor fiát, és más férfiakat vele együtt Égyiptomba.
És kihozák Uriást Égyiptomból és vivék Jojákim király elé, aki megöleté őt fegyverrel, holttestét pedig a köznép temetőjébe vetteté.
De Ahikámnak, a Sáfán fiának keze Jeremiással lőn, hogy ne adják őt a nép kezébe halálra."
Jeremiás 26, 1-24
Magyarázat:
Kronológia:Az e perikópában foglalt ún. „templomi beszéd” elhangzásának külső körülményeiről a 36. részben Báruk tollából olvasunk részletes elbeszélést (7:2 = 26:3.13; 7:12–14 = 26:6). A 26:1-ből tudjuk, hogy Jeremiásnak ezek a szavai Jójákim uralkodásának elején hangzottak el, valamilyen nagy ünnep alkalmával, amelyre sok nép gyűlt össze. A gyülekezet még a megiddói csatavesztés (Kr. e. 609) és következményei hatása alatt állt. Nekó fáraó ugyan Jeruzsálemet megkíméli, de súlyos hadisarcot követel (2Kir 24:34kk.). A közvetlen veszély elmúlt, a nép fellélegzik, de a jövőtől való félelem nyomasztó érzése oltalom keresésére készteti. Szinte a mágia határát súrolóan ismételgetik: „az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma ez!” Reménységüket a templom sérthetetlenségébe vetik: Jahve a templomért ugyanúgy megfogja oltalmazni Jeruzsálemet, mint Kr. e. 701-ben, a Szanhérib támadása idején. Az események hatása alatt fellángol a vallásos buzgóság, és úgy látszik, hogy a fenyítés elérte a kívánt célt. Jeremiást azonban nem csalja meg a külső látszat. Az Úr megbízásából a templom kapujába áll és az egész ünneplő sereg füle hallatára elmondja az igazi megtérés ismérveit. Az igazi megtérés nem érzelmi felbuzdulásban, vagy vallásos cselekményekben áll, hanem Isten parancsolatainak a betöltésében. Jeremiás, a többi prófétához hasonlóan nem volt vallási újító, nem új tanokat hirdetett, hanem a hallgatói előtt is jól ismert mózesi hagyományokat idézte emlékezetbe.
Istennek a néppel kötött szövetsége megkövetelte az igazságszolgáltatás tisztaságát, a gyengék védelmét, a segítségre szorulók támogatását (Ex 22:21; Deut 24:12kk.). Az igazi megtérés a szövetség igéinek (tíz parancsolat) való engedelmességben mutatkozik meg: „ha igazán ítéltek az ember és felebarátja között, ha jövevényt, árvát és özvegyet meg nem nyomorgattok és ezen a helyen ártatlan vért ki nem ontotok, és idegen istenek után nem jártok…”, akkor lakozom veletek e helyen. A bűn pedig, amely az ítéletet vonja maga után, a parancsolatok megszegése. A 9. versben a 8., 7., 6., 3. és első parancsolatra történik utalás. A 10–11. versekben Jeremiás kemény szavakkal elítéli azt a vallásosságot, amely az üdvösség dolgát elválasztja a hétköznapi élettől. Az istentiszteleten forró vallási élményben van részük, ezt mondják: „megszabadultunk”, de ez nincs kihatással mindennapi magatartásukra. Az ilyen emberek számára a templom ugyanazt a funkciót tölti be, mint a rablók életében a barlang: a gonosztettek elkövetése után ott keresnek menedéket. (Ezt a jeremiási igehelyet idézi Jézus Mt 21:13-ban.)
A 12. és következő versekben Jeremiás azzal a téves hiedelemmel száll szembe, hogy Isten a templomhoz van kötve. Siló példájára hivatkozik, amely a honfoglalás után egy ideig az izráeliták központi kultuszhelye volt, ott őrizték a Szent Ládát is, Isten mégis engedte elpusztulni. A prófétai történet-theológia egyik fontos tétele nyer megfogalmazást ebben a mondatban: „mit cselekedtem azzal az én népemnek, Izráelnek gonoszságáért”. A történelmi katasztrófa nem a véletlen műve, hanem Isten ítélete. Siló, amelynek pusztulását Zsolt 78:60 is említi, az ásatások tanúsága szerint Kr. e. 1050 táján pusztult el, valószínűleg az 1Sám 4-ben leírt események kapcsán, bár ott a szenthely sorsáról nem történik említés.
Jer 7:1–15 és a vele szoros rokonságban álló prófétai hagyomány (Mik 6:6; Hós 6:6; Ézs 1:10kk.; Zsolt 50:14.23 stb.) üzenete különös aktualitást nyer korunkban, amikor világméretekben a társadalmi igazságosság megvalósítása került az érdeklődés előterébe. Rajta keresztül az igazi megtérésre hívja Isten a ma élő egyházi nemzedéket is. A prófétai szellemű igehirdetésnek rá kell mutatnia az olyan kegyesség hiábavalóságára, amely a megtérést elválaszthatónak tartja a cselekedetek tényleges megjobbításától, a felebarát iránti szeretet követelményeinek a teljesítésétől.
Jer. 26,1–24. Jeremiás templomi beszédének következményei.
A 25. rész a 7:1–15-ben leírt templomi beszéd következményeit beszéli el. Ott Jeremiás
beszédét, itt az azt követő eseményeket olvashatjuk részletesebben. Az elbeszélés Báruk tollából származik (a történelmi helyzetre nézve lásd a 7:1–15 magyarázatát).
A 4–6. versben Báruk találóan foglalja össze Jeremiás templomi beszédének a leglényegesebb gondolatait, majd rátér a következmények ecsetelésére. Ha csak a 7. részben leírtak maradtak volna ránk, nem is gondolnánk, milyen heves visszahatást váltottak ki Jeremiás ítéletes próféciái.
Amint a 8. és 9. versből látjuk, a papok és próféták, vagyis Jeremiás hivataltársai reagálnak a egélesebben. Szentségtörésnek tekintik, hogy a templom pusztulásáról mert beszélni, amelyet az Úr választott ki (7:4; Zsolt 132:13). Az istenkáromlásért az ószövetségi törvény szerint halálbüntetés járt (Lev 24:16; 1Kir 21:10). Vádjuk első tekintetre annyira megejtően hangzik, hogy a nép is a próféta ellen fordul. A lincseléstől csak az illetékes királyi főtisztviselők beavatkozása menti meg Jeremiást. Ezek – a templomi zavargásról hallva – a helyszínre sietnek és a királyi palotából a templomba vezető kapuban szabályos bírói eljárást folytatnak le (10. v.).
Először a papok és próféták adják elő a vádat (11. v.), majd Jeremiás kap lehetőséget védekezésre. A próféta a legfontosabb dolgot említi legelőször: „az Úr küldött engem”. Ez elől a megbízás elől nem lehet kitérni (Ám 3:8; Jer 20:7). Másodszor arra mutat rá, hogy az általa
hirdetett ítélet feltételes. Ha a nép „megjobbítja cselekedeteit”, az Úr „megbánja” a veszedelmet, amellyel fenyegetett (vö. 18:8–11). A védekezést is felhasználja a megtérésre hívás megismétlésére. Végül arra figyelmezteti bíráit, hogy ha őt Isten üzenetének a hirdetéséért megölik, vérbűnnel terhelik meg a várost.
Jeremiás védekező beszéde nagy hatást tett mind a királyi tisztviselőkre, mind a népre, s a közhangulat most már a pártjára állt. Többen védelmére is kelnek. Az „ország vénei”, akiket a 17. vers említ, az ünnepre Jeruzsálembe érkezett vidéki elöljárók lehettek. Egyikük a móreseti Mikeás példájára hivatkozik, aki Ezékiás király idejében hirdetett kemény üzenetet a Sion ellen (Mik 3:12). Meglepő, hogy egy évszázad múltán is milyen pontosan megőrizte a szóbeli hagyomány a próféta mondását. Ezékiás az ítéletes igékre megtéréssel válaszolt, ami az ítélet elfordításának egyetlen módja. Az ő példáját kell követniük Jeremiás hallgatóinak is.
A 20–23. versben foglaltakat már nem a „vének” mondják el, hanem Báruk fűzi hozzá, annak szemléltetésére, milyen komoly életveszélyben forgott Jeremiás. Jójákim nem úgy reagált az ítéletes üzenetre, mint Ezékiás (Jer 36). Az Uriás prófétával kapcsolatos események előbb játszódtak le, mint Jeremiás templomi beszéde. Uriásról az itt elmondottakon kívül semmit sem tudunk. Báruk az ő igehirdetését is éppen olyan hitelesnek és Istentől ihletettnek tartja, mint a Jeremiásét. Jójákim, uralkodásának első néhány évében (609–604-ig) egyiptomi vazallus volt (2Kir 23:34), ezért könnyen el tudta érni Uriás kiadatását (22–23. v.).
A 24. vers arról tanúskodik, hogy a közhangulat kedvező alakulása önmagában nem volt elég Jeremiás felmentéséhez. Csak egy tekintélyes embernek, Ahikámnak a közbenjárása nyújthatott hathatós segítséget. Ahikám apja, Sáfán, Jósiás (mai szóval élve) államtitkára volt (2Kir 22:8.12), de Ahikám már maga is fontos megbízatást kapott Jósiástól (2Kir 22:12). Az ő fia volt Gedáliás, a későbbi helytartó, aki szintén a legnagyobb jóindulattal viseltetett Jeremiás iránt (Jer 40:5). Erről a családról el lehet mondani, hogy nemzedékeken át az Úr követője volt.
Jeremiáson ez alkalommal is beteljesedett az elhívásakor kapott ígéret („Viaskodni fognak ellened, de nem győznek meg téged”) mind a próbatétel, mind a megszabadulás vonatkozásában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése